SZÜLETÉSNAP

Első sorban azért nem születnek újabb írások a fankadeli.hu-ra, mert általában nincs energiám leülni ide és pötyögni.

Minden este nyugtatom és átverem magam azzal a gondolattal és ígérettel, hogy majd holnap. Aztán eljön a holnap és megnyugtatom magam, hogy majd holnap. Egyszerűen nem marad időm az egyik legfontosabb dologra. Leírni, hogy mit gondolok. Pedig tudhatnám, hogy a számok és az írások elkövetése közben jöttem rá a legtöbb lehetőségre életemben, ahogyan beszélgetés közben az ember hihetetlen dolgokat mond ki, melyek ott nyugszanak bennünk és csak a robbanásra várnak. Na persze ezek a kis repeszek msn-en és fórumokban nem hagyják el a szívünket és az elménket. Csak a hús-vér életben hajlandóak megmozdulni. Amúgy erről szól a világ, a megfejtés mindig annyira kézenfekvő és a megoldás mindig annyira szemtelenül ott ugrál előttünk. Akik ellen küzdök úgymond, évezredek óta azt gyakorolják, hogy hogyan tüntessék el előlünk. Mi meg valami már-már perverz önkéntes vakságot vállalva úgy teszünk, mintha nem is látnánk. Szóval most is csak a születésnapom miatt csücsültem le ide. Amúgy éppen "kajakómás" vagyok, ahogy mondani szokás, bár nem valami szép szóösszetétel. A harmadik bundás-kenyeret már nem kellett volna megennem, de annyira kívántam. Meggybefőttel ettem. Állati finom volt. Reggel veszettül korán keltem, fél hatkor és utána nem sokkal indultam Szegedre, egy jó cimborámmal. Igen mostanában minden héten ellátogatok egy iskolába és ott előadom az én kis mondókámat a világról. A terveim szerint hamarosan majd egy filmet is szeretnék az én kis gondolataimról, de be kell látnom, hogy annyi minden van ide felírva az asztalra, hogy ki tudja mi lesz belőle. A Magyar földre album is csak húzódik. Az Egyenesen az éjszakából 2 is csak húzódik. Aztán ott van még egy jazzes remixalbum és a "legjobbak" lemez is. Klippötletek, írásötletek, előadásötletek, filmötletek. A napok pedig csak szaladnak, előlem. Én persze látszólag kíméletlenül kergetem őket, de el kell fogadnom, hogy soha nem kaphatom el a grabancukat. Azt is tervezem, hogy hamarosan kicsit magamba szállok, vagyis elvonulok egy időre a világ elől. Mármint a városi világ elől. Éppen ideje tanácsot kérnem a fűtől és a fáktól, az égtől és a naptól, a felhőktől és a földtől. Hiszen velük nőttem fel, de egy ideje, talán az olvasó is tudja, hogy lecseréltem őket a betonházak árnyékára. A körmöm alja már nem is emlékszik a koszra és a nadrágjaim sem a fűcsomókra. Ma a cimborámmal és két másik ismerősünkkel egy olyan étteremben ebédeltünk ahol még sosem jártam. Amúgy sem nagyon szoktam étterembe járni, hiszen Vilma néni ebédjeire esküszöm, de bevallom néha vágyom egy kicsit más ízvilágra is. Remélem ezen ő sem sértődik meg. Sőt hozzáteszem, hogy mindig hangoztatja, hogy mennyire nem szeret főzni. De olyan ez mintha én azt hangoztatnám, hogy mennyire nem szeretek reppelni. Na persze van aki szerint valóban nem is tudok. Na de lényeg a lényeg, tudtam, hogy hol van ez az étterem, és azért nem mentem be soha, mert kívülről nem tetszett az épület. Ma betértünk és rájöttem, hogy belülről lenyűgözően jó a berendezés és az étterem hangulata is ezáltal. A pincér fiú osztálytársam volt általánosban és a cimborám is ismerte, ebből következik, hogy a kiszolgálásra sem volt panasz. A borravalót visszadobta a srác mondván "úgysem kapjuk meg, a főnöknek meg van elég". Na igen. Szóval magammal szemben is napról napra gyakorolnom kell a tanulás eszközét. Hiszen még én sem tanultam meg, hogy ne kívülről ítéljem a világ dolgait, hanem először térjek be körülnézni. Sokszor elfelejtem én is. És persze idesorolnám, hogy a puszta sötétséggel szemben is még mindig indulataim vannak. Hosszú még az út, ha egyáltalán egy kos jellem ezt valaha le tudja vetkőzni. Kérdés, hogy le kell e. Én meggyőződésből vallom, hogy igen le kell. Nagyon furcsa életet élek, lássuk be. Egyik pillanatban olvasom magamról, hogy rasszista-trappista vagyok, a másik pillanatban pedig cigánylányokkal együtt fényképezkedem és csillogó szemmel hallgatják ahogy mesélek nekik arról, hogy számomra mit jelent a magyarság. Na igen. Fura ez. Ma 3 osztályban voltam és az első kettő "beszélgetés" igazán jól sikerült szerintem, de az utolsó osztály, mondjuk úgy letaglózott. Ilyen még soha nem fordult elő velem, de kétszer is megfordult a fejemben, hogy leteszem a krétát és elsétálok. Fura ez hiszen amikor elkezdtem nekik mesélni a pornótársadalomról és a hozzá köthető tréfákról, drogról, erőszakról, szerelemről... bármiről.. egyszerűen semmire nem figyeltek oda, csak beszélgettek és dobálták a galacsinokat. Hozzá kell tenni, hogy ehhez az osztályhoz egy amúgy aranyos irodalom-tanárnő kérésére mentem be, ők nem hívtak meg, amit nem is csodálok persze és állítólag nem is viselkedtek magukhoz képest rosszul. Na igen. Megtanultam belőle, hogy máskor szigorúan csak oda megyek be, ahova tényleg hívtak és érdekli is őket, hogy vajon mit mond a Feri. Persze rögtön felteszi az ember a kérdést magában, hogy ha a fizikára nem figyelnek oda az oké, meg a matekra, de, hogy tényleg olyan dolgokat hallanak tőlem, amelyek úgymond azért az izgalmas kategóriába sorolhatóak és egyetlen egy fiú volt aki látszólag végig figyelt. Hát igen. Ez letaglózza az embert és már bennem is 26 évesen megfogalmazódik, hogy ha ők a jövő, akkor ahogy a cimborám mondaná, "Ferikém a baj nem kicsi, viszont nagy". És tényleg. Nagyon nagy a baj, bárki is olvassa e sorokat. Nagyon nagy a baj a fejekben és a szívekben. 26 év alatt annyit formáltam magamon, hogy el sem hinnétek ha találkoznátok egy pár évvel ezelőtti énemmel. Egy vérbeli forróvérű kosból egy türelmes tanító lettem. És persze minél többet fejlődtem és fejlődök, valamint minél többet tudok meg és tanulok a világ dolgairól, annál inkább érzem, hogy mennyire apró porszem vagyok a gépezetben. Ahogy lenni szokott. És ahogyan sok filozófus, író, tudós és gondolkodó vagy éppen parasztember megmondta már előttem. Annyival viszont itt 2009-ben a technika korában ki kell egészítenem a történetet, hogy egy porszem bizony, "jó" helyre kerülvén, nagyon komoly masinákat és rendszereket tud "tönkretenni". Na igen. Ez talán fontos lehet a jövőben. Szóval beszélgettem a cimborámmal arról, hogy mennyi ideig készült a REPP LP című lemez és mondtam neki, hogy 2 hét alatt kiforrta magát. A válasz kézenfekvő volt számomra és bár ő hamarabb javított ki, már nekem is a nyelvem hegyén volt a felismerés, miszerint a francokat. Évekig azt mondtam, hogy percek alatt készülnek a dalok és hetek alatt a lemezek és ezzel önmagam vertem át a leginkább. Hiszen a dalok évekig készülnek bennem és minden bánatát-leíró-félében. Évekig készülnek, de percek alatt írom le őket. Évekig érlelődnek csak éppen percek alatt facsarom ki őket. Na tessék. Erre is 26 évesen kell rájönnöm, hát akkor nem csoda ha mondom, hogy milyen keveset tudok a világról és magamról is. És közben nap mint nap átélem, hogy egy "átlag magyar"-hoz képest valóban egy géniusz vagyok. A népesség túlnyomó többsége pedig átlag magyar sajnos. És egyből jön a jogos kérdés, miszerint "Feri, de mi az átlag magyar"? Hát igen. A következő írásom és mostmár tényleg megígérem magamnak, hogy valamelyik nap nekiesem, arról szólna, hogy mit is jelent 2009 az "átlag magyar" kifejezés az én változatom szerint. Abból talán sokminden ki fog derülni. Röviden ennyit a 26. születésnapomról. Megyek és még eszem valami gyümölcsöt talán. Amúgy 22:35-kor születtem.

2009.04.17. 23:23