"EGYSZER KI KÉNE PRÓBÁLNOD"

Kedves olvasó! Annyit mondhatok, hogy egyszer tényleg ki kéne próbálnod, hogy milyen FankaDelinek lenni!

Ez persze csak játék, hiszen nem tudunk egymással helyet cserélni, mint a cigány kupec a medvével a Szaffiban. Sok-sok levelet kapok és sok emberrel beszélgetek és minél több helyen járok, annál inkább nyomaszt, hogy mennyire keveset tudtok rólam, mégis olyan közel éreztek magatokhoz. Igen, talán emiatt ilyen rozoga a hallgató és FankaDeli Feri kapcsolata, hiszen tökmindegy miről szólnak a számok, az már túl sok ha kiderül, hogy melyik pártra szavazok vagy, hogy milyen a kapcsolatom a focival. Könnyen szakad a cérna. Igen képmutatóak és felületesek vagyunk, amennyire csak lehet. Ha más nagyon nem is, de ez igencsak működik a társadalomban, mint hálátlan folyamat.

Az életben minden valóra válik amit az ember kigondol magának. Egyedül azok a dolgok nem válnak valóssággá melyekben nem hisz az ember. Csak játszik a gondolattal. Az nem teremtő erő, játszani egy gondolattal. Amiben hiszel, az viszont valóra válik, bármi is legyen az. Sajnos nem sok fogalmunk van a hitről. Így hát könnyű összerakni, hogy hogyan is tart ott a világ ahol éppen tart.

Az ember mindent viszonyít valamihez. Ezt mindig elmondom mert nagyon fontos. Sosem szabad szem elől téveszteni, hogy az egyetemes igazság tudásának hiányában, mindent mérünk valamihez, hiszen valakinél kisebb vagyok, valaki másnál pedig nagyobb. Valakihez képest jó vagyok matekból, valakihez képest meg szinte semmit nem tudok. Az élet semmilyen területén nincsen egy egyértelmű origópont, hiszen bármelyik pillanatban eltolódhat a viszonyítási alapunk, bármilyen irányba. A modern tudomány arra épül, hogy van egy vizsgáló és egy vizsgált objektum, vagy jelenség. A kérdésem a kubizmus "magasságaiba" egyszerűsítve csupán annyi, hogy honnan a jó francból tudja a tudomány, hogy nem a jelenség vizsgálja a szemlélőt? És sorolhatnám ezeket a suta gondolatfoszlányokat. Nyilván nem hangsúlyozzuk ki azt a rengeteg fekete lyukat melyeket a matematika gördített elénk, vagy éppen a fizika. De egyéb tudományok "csodáiról" is lehetne sokat írni. Bizony bizony, a párod zserbója ugyanazokból az összetevőkből és nagyjából ugyanúgy készül mint nagyanyádé, de valamiért mégis teljesen más a végeredmény. A sok "fekete lyuk" mely tépázza a tudományokat lehet, hogy nem a fejlődést gerjeszti, hanem valójában annak a nyilvánvaló és egyben fájó bizonyítéka, hogy az emberiség rossz úton halad. Milliónyi dologról meg vagyunk győződve a papírjaink és számológépeink "segítségével", ami éppen ennyi erővel lehetséges, hogy nem is úgy van. Már megint a szokásos, Istent akarunk játszani.

Az ember számára meg is adatik, hogy Isten "játsszon", hiszen ahogy az állatainkkal, vagy a szeretteinkkel bánunk, na meg a szomszédunkkal, az a legtökéletesebb Istenszimuláció, ami a földön létezhet. És most kéne mindenkinek magába néznie, hiszen ezen írás többi része nem is olyan fontos. De az ember mégis olvassa tovább. Nem érti a lényeget. Nem áll meg a jelenben.

Menetelünk tovább és persze sűrűn tekintünk vissza. Nem tudni miért, valószínűleg velünk hordozott neveltetésből eredő rögeszme a múlttal való hadakozás. Nem tanították meg sem szüleinket, sem az ő szüleiket arra, hogy a jelennel legyenek elfoglalva és a jövőt is csak a szemük sarkából kémleljék.

Félreértés ne essék! A múlt fontos, mert abból ered a jelen és a jövő íve. De nem olyan formán, ahogyan azt mi a végtelenségig önző módon eltorzítjuk hétköznapjaink számára. Nincs az az összeesküvés elmélet a világon, amely mindenféle pentagrammákkal, hieroglifákkal és újsághirdetésekből "kicsalt" titkos üzenetekkel operálva, nagyobb átverés lenne, mint az a tény, hogy a kollektív múlt fontosságát szó nélkül összekeverjük "tyúkszaros" életünk ügyes bajos eseményeivel. Persze egy szép szerelmes szám születhet egy múltbéli élményből, de be kell látni, hogy az is csak akkor igazán jó, ha a jelennel, frissen fűszereztük. Frissen készült. Mint az Ezt most. A harmadik versszak nélkül szart sem ér. De a tévében csak az első két versszak mehetett le. Ez jól példázza a világunkat.

A szegénység relatív. Mint minden. Viszonyítás kérdése. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy milyen volt régen, hogy a jelenről jóformán mindig lemaradunk. Ha valami jobb, akkor arra gondolunk ez jobb mint régen. Ha pedig valami rosszabb, sírunk, hogy ez jobb volt régen. A jelen pedig elsuhan és így mondjuk úgy, hogy értelmetlenné válik az életünk. Folyton holtpályán vagyunk. Mivel ebből az állapotból szándékozom a körülöttem élőket kizökkenteni ki kellett találnom valami olyat, amivel nem riasztom el az embert. Jelen esetben az olvasót. Ha valami olyan dologról akarlak lebeszélni ami számodra "kedves", minél jobban hajtogatom, te csak annál jobban be fogsz zárkózni. Hiszen mint tudjuk, bármelyik vagány addig vagány, amíg valóban nem hullanak körülötte a fejek és a belső szervek. Utána már nem vágyik semmiféle erőszakra. Ennyire egyszerű az egész. Mégsem akarjuk megérteni.

Hát jó. Nézzük akkor sokadszorra, de kicsit mégis másképp azt ahonnan én jövök. hiszen ahogy kezdtem, annyi levél és annyi kézfogás jön velem szembe. De talán ha jobban értenéd, hogy honnan jövök, talán más lenne minden. Talán mást írnál, mást mondanál, elveszítené az értékét egyik kedvenc sorod és egy másik látszólag jelentéktelen pedig beékelődne a fejedbe.

Az emberek szörnyen önzőek. Ha van egy kedvenc daluk, azt akarják, hogy mindenkinek az legyen a kedvence! Ha van egy kedvenc süteményük, azt akarják, hogy mindenki azt egye, vagy éppen csak saját magának megtartsa az összeset! Az emberek ilyenek mostanában és ezzel én valóban szeretnék kezdeni valamit.

Egyszer ki kéne próbálnod, hogy milyen FankaDelinek lenni! Vagy nem is. A te utad más. Máshogy kell felébredned, máshol, más okból. Nekem ez volt az utam, hogy FankaDeli legyek és így-ettől ébredjek fel. Ettől függetlenül ki kellene próbálnod, hogy milyen az amikor több ezer hozzászólás és levél elolvasása után rájössz, hogy az emberek valójában milyenek és hol is állnak. Mikor felteszel egy egyszerű kérdést és alig-alig van aki válaszolna neked, ahelyett, hogy ne a saját önző véleményét kezdené el azonnal ajnározni. Mikor az alapján próbálják rádformálni a valóságot, hogy mi tetszik nekik és mi nem. Amit sokszor emlegetek és emlegettem. Hiszen nem attól leszünk frankó gyerekek egymás számára, ha rengeteg apró marhaságban egyetértünk. Akkor leszünk frankó gyerekek, ha néhány fontos dologban egyetértünk! De ezt valahogy nem akaródzik megérteni. Az embereknek közléskényszere van! Vélhetően neked is kedves olvasó! Elfeledtették velünk a hallgatás csodáját, vagyis a gondolatok érlelésének művészetét! Hiszen a munka közben is szól a rádió vagy megy a cseverészés. Soha nincs csönd. Sem otthon, sem az utcán, sem a munkahelyen. Látszólag gondolatokat ébreszt bennünk ez a sok inger ami ér minket, de ezek csak felületes reflexiók, melyeket "ők" nagyon okosan irányítanak amúgy is. Képtelenek vagyunk kiérlelni egy-egy gondolatot. Nincs rá időnk. És még el is hisszük magunknak ezt a mondatot. Nincs rá időnk. Ha mégis van egy foszlány, ezer lehetőséget kínálnak számunkra, ahol azt megoszthatjuk a világgal. Mi pedig bele is megyünk a játékba, hiszen nem tanultuk meg kiérlelni az értékes gondolatokat. Sokan elkezdik a mondatot helyesen, de alig láttam embert aki jól is fejezi be. Így hát marad minden felületes és szürke.

Hiszen milyen vagyok én kedves olvasó!? Ha már találkoztál velem, vagy váltottunk levelet!? Bizony sokszor nem olyan vagyok mint a kedvenc dalodban. Sokszor olyan vagyok mint abban a dalban amit utálsz. A falra mászol tőle. És én pedig olyan vagyok. És ki vagy tőle borulva, hogy miért nem vagyok mindig olyan mint a kedvenc dalodban! Aztán a másik számára pedig ekkor vagyok frankó gyerek és ha visszatérek abba az állapotomba, mint a te kedvenc dalodban, akkor a másik kap hülyét tőlem, ne adj Isten még "csalódik is".

Én mondom! Egyszer mégiscsak ki kéne próbálnod milyen FankaDelinek lenni!

Ha mindent egybevetünk, valószínűleg több társaságban és több beszélgetésben vitáztak rólam az elmúlt 5 évben mint bárki másról ebben az országban. Félreértés ne essék! Van sok ember aki tőlem még ismertebb is és szintén megosztja az embereket, de igazából hamar a végére ér az ember egy Gyurcsány-Orbános beszélgetésnek. Legalábbis az "átlag emberek" közt. Na igen. Ellentétben egy olyan beszélgetéssel, ahol a résztvevők "megfejtik" FankaDelit, vagyis engem. Az átlag emberek megint. Ki is az az átlag ember. Az átlag ember az, aki saját felelősségére kényelmesen szunnyad. Illetve az egyik definiálási formájának talán ez a mondat is megteszi. Az átlag emberek nem áldozatok, hanem önnön magukat sújtják azzal a sorssal, hogy nem lépnek ki abból a bizonyos "szürkeségből". Jóformán mindenki átlag és közben annyira átlagosan próbálja mutatni, hogy nem átlag. Erről majd bővebben egy másik írásban. Nem szeretnék ennyire eltérni a témától. Szóval az az ember vagyok akivel kapcsolatban talán a legtöbb és legindulatosabb vélemény látott napvilágot, akár élő szóban, akár írásban ebben az országban, mostanában. És bizony nem csak tőmondatokban, hiszen talán az olvasó is tudja, hogy olyan mennyiségű írás született rólam, hogy ahhoz képest az Orbán Viktorról vagy más prominensekről szóló könyvek még csak bevezetőnek is soványak. Ez lettem én. A FankaDeli, akiről mindenkinek van véleménye. És persze már arról is van véleménye mindenkinek, amiket most írtam, hiszen mennyien felszisszennek, ha ők nem így gondolják. Ha ők máshogy gondolják. Ez talán egy fontos pont, hiszen a legjellemzőbb paradoxon jelenkorunkban, hogy a demokratáknak jórészt fogalma sincsen arról, hogy mit jelent hagyni a másikat gondolkodni. Ahhoz, hogy a demokrácia működhessen jóval előbb észbe kellett volna kapnia az emberiségnek és mivel még jelen pillanatban sem kapott észbe, mondhatjuk úgy, hogy a demokrácia egy szürke bőrrel született gyermek. Tényleg csak egy semmirevaló időhúzás a történelem tengerén. Itt jegyezném meg, hogy remélem még az én életemben látom ahogy a méltó helyére kerül a süllyesztőben.

Lassacskán 20 millió kattintás lesz az összes videómon csak a youtube rendszerén. Sok-sok ezer hozzászólás, vélemény. Ki kéne próbálnod milyen, amikor sok-sok ezer ember ír rólad. Érdekes érzés. Érdekes élmény. Na persze ez a harcom egyik része, hiszen a mai napig nem tudja a legtöbb ember, hogy valójában mit is jelent a kritika fogalma. A kritika szó elé ugyanis a legnagyobb butaság külön kitenni, hogy építő, hiszen a kritika szó jelentése önmagában hordozza, hogy építő legyen. A többi az fikázás, bántás, lehordás, lehúzás, ócsárolás, szitkozódás. Nem kritika. Remélem idővel ez is majd minél több fejben a megfelelő helyre kerül. Szóval sok tízezer levél, sok tízezer fórumbeírás, kommentár, vélemény, hozzászólás, ilyen olyan előjellel. Amit a tíz év alatt magamról olvastam. Bizony formálja az embert, de, hogy pontosan hogyan azt nem tudom. Annyit tudok, hogy valószínűleg azért tartozom azok közé az emberek közé, akiket nem torzított el az ismertség, vagy csak még elviselhető mértékben, mert egy tíz éves íve volt a teljes homályból a valóban óriási méreteket öltő ismertségbe hajlásnak. Nyilván nem kell magyaráznom még egy "átlagos" olvasó számára sem, hogy aki hirtelen kerül a világ elé, az bizony könnyen megcsúszik. Nem is igazán van erre kivétel. Az emberek pedig vakok akarnak maradni, hiszen senkit nem érdekelnek Michael Jackson pedofil ügyei, mindenki "respektálja" és a többi. A hiphop-ban vívott csatám alappillére, hogy az ember minőségét figyeljük meg és ebből eredően valóban alig maradt akivel szívesen szívnék egy levegőt. Ez a séma az egész világra ráhúzható. Az emberek csak azt akarják látni, ami kényelmes számukra. Ha Magyarország kijutna a labdarúgó világbajnokságra és ott a döntőbe kerülve egy szar ember megnyerné nekünk azt a világbajnokságot, egy szerencsés góllal, akkor gyakorlatilag az egész ország ünnepelne és a történelem könyvekbe kerülne. Közben meg azt sem tudja hány éves a fia és a feleségét naponta elveri. Ez a "játék" az aminek a szabályait nem éri fel ésszel az emberiség. Ha így játszuk ezt a játékot, márpedig így játszuk, hogy a gól és a győzelem érdekel minket és eltekintünk attól, hogy ki is rúgta azt és ő milyen ember, akkor még hamarabb jön el a földi pokol mint gondolná az ember. Illetve már eljött. Csak még ezt sem fogtuk fel, mert nem értjük az egészet. Ettől függetlenül van remény. Az ember nem hiába ember. Van esély arra, hogy önmagára találjon. Nem sok, de van. Az nekünk pedig elég, hiszen abból a nem sokból lett minden.

A szegénység relatív. Ahonnan én jövök ott fával fűtöttünk. Nem divatból és a kandalló melegéért, hanem mert nem volt más. Ahonnan én jövök ott vártuk a bojlerből a meleg vizet ha elfogyott. Ahonnan én jövök ott palackos gázon rotyogott az ebéd. Ahonnan én jövök ott húsvétkor és karácsonykor volt játék. Ahonnan én jövök ott nem volt szobám, hanem még tinédzser fejjel is anyámmal aludtam egy helyiségben és ezt hosszú évekig meg kellett tanulnom titkolni. Ahonnan én jövök ott egyik pillanatról a másikra, se autó, se ház nem maradt. És bizony sokat tudna mesélni az ember. De talán látszik is némelyik fotón. Ebből lettem FankaDeli, akit szinte mindenki "ismer", van róla ilyen olyan véleménye, ítélkezik felette, meg akarna ölni, vagy éppen aranyba akarna foglalni. Egyszer ki kéne próbálnod milyen érzés. Vagy talán jobb is ha nem. De lehet, hogy mindenki a maga FankaDelije, csak még nem jött rá. Ezt most nem érted. De majd megérted.

2009.08.03. 23:57