ANYÁM

Mielőtt elolvasná bárki e sorokat, kattintson az írás alján látható első képre és tekintse meg a szóban forgó videót.

Drága Siska!

Mint mondottam és tartom is magam ezen ígérethez, lezártnak értékelem kettőnk, mondjuk úgy nézeteltérését. Remélem a feleséged nem csak magában hanem veled együtt is jól van és hamarosan egy új életet hoz a világra, hogy megkoronázzátok szerelmetek. Attól a szép naptól, még ha tőlem talán nehezebben is fogadod el, de minőségi változáson fog keresztülmenni a kedvesed, amit úgy hívnak, hogy anya lesz. Ahogy most asszony melletted és gondolom hiánytalanul vezeti a háztartást, óv és segít téged, ott ahol csak tud, mint minden jó feleség, úgy attól a naptól ő egy másik életért ha tetszik, ha nem, még az irántad érzett felelősségnél és szeretetnél is jóval többet fog érezni és tenni. Ha tréfálkozni szeretnék, akkor úgy mondanám, hogy "ez az apák" sorsa, már rögtön az első gyereknél, hiszen gondolom egynél nem álltok meg. Félreértés ne essék, nem a származásodra utalok ezzel, hiszen soha még csak fikarcnyi bajom sem volt a romungró mivoltoddal, csupán magamból indulok ki, és bizony ha én is ilyen szerencsés volnék, hogy találnék egy lányt akit nyugodt szívvel oltár elé vezetnék, hát bizony, már valószínűleg áldott állapotban szeletelné az esküvői tortát. Száz szónak is egy a vége, az apaság érzése vélhetően kárpótol majd minket, az elveszített előnyökért, párunk "frontján". Ebből a dologból következik az a szerintem vitán felül álló dolog, hogy a mátka megítélése, morálisan közel sem annyira "érzékeny dolog" mint egy édesanyához való hozzáállás, a mindennapi életben. Természetesen ajtón belül és kívül egyaránt. Egy édesanya minden korban, és minden szebb világban, minden becsületes nép sorai közt, a maga módján "szent" volt, hiszen ő hozza el nekünk a biztonságos és büszke jövőnk, eleinte az apró csemeték formájában, akik később, (legalábbis szebb korokban, valamint szebb világokban így van) az időseket tisztelő, óvó és a túlvilágra tisztességben átsegítő társadalmat hoznak létre, hogy majd őket is ezen tisztességben búcsúztassák a földanyától. Száz szónak is egy vége, nem kívánom tehát ragozni a hiteled, az azóta is "nyalatlan makkoddal" és további kijelentéseid be nem váltásával kapcsolatban, hiszen a közönséged a maga módján hű hozzád, úgy gondolom kár volna ezen lovagolni. Ami viszont biztos, hogy ahogy mondani szokás, a sors bizony fura fintorral van megáldva. Az ominózus közelmúltbeli fellépéseden amíg halomra verték egymást a "hiphop elit" rajongói és egymást váltották a mentőautók, addig te ugye a színpadon teljesítetted a kötelességed, illetve mondjuk úgy, hogy az anno általad megteremtett igényeket most egyfajta "babér-aratás" jelleggel elégíted ki. Szóval ennek kapcsán küldte el egy ismerősöm azt a kis kedves videót melyben édesanyámat, a sokszor és sok helyen említett Vilma nénit "olcsó kurva" jelzővel illeted. Igen azt a Vilma nénit aki ugrott neked a gyógyszerrel, kente neked a kenyeret, vágta a süteményt, főzte a teát és kijött hozzád beszélgetni, nem egyszer és nem is kétszer. A végső konklúziót ezúttal nem szeretném ideje korán az olvasók elé tárni, rossz szokásomtól ezúttal remélem szerencsésen eltérően. Nézzük tehát a legfontosabb részét a történetnek, hiszen te is róla szóltál és most én is róla szeretnék szólni, Vilma néniről, az édesanyámról.

Vilma néni bombazápor közepette született 1944-ben. Ügyvéd-hazafi nagyapám miatt osztályidegen, kiközösített. Nem kell mondanom, hogy milyen lelki törésekkel fut neki az életnek egy kicsi lány, aki az édesanyjával várja, hogy mikor engedik az ÁVH helyi tagjai haza nagyapámat, ha egyáltalán hazaengedik. A kor szokásaihoz mérten későn házasodott és első férje pár év múlva elhunyt. Második férje édesapám a szintén sokszor említett Ödön bácsi, akinek korábbi két házasságából egy-egy gyermeke volt, a bátyám és a nővérem, bár fontos kihangsúlyoznom, hogy a nővérem számomra olyan mintha édestestvérem volna. Késői gyermek vagyok édesanyám majdnem 40 éves korában hozott a világra és ahogy lenni szokott idősebb szülőknél, óvott mindentől. Apám annyira nem esett bele ebbe a csávába, de a képek alapján én magam is hajlamos vagyok elhinni, hogy annyira aranyos kissrác voltam, hogy apám sem volt túlságosan szőrösszívű velem. Szóval mint ahogy pár helyen említettem nem elég, hogy későn születtem, továbbá császármetszéssel, hanem egy nagyon súlyos csípőficammal. A többiről már ne is beszéljünk, hogy már majdnem anyám hasában meghaltam, ugye a mai napig látható heg a fülemnél, mindig emlékeztet arra, hogy a nyakamra tekeredett köldökzsinór "ellenem dolgozott". Szintén sok helyen leírtam és elmondtam, hogy szüleim minden megtakarításuk arra fordították, hogy kezeltessék csípőficamom, és az orvosok szerint a születésem drámai állapotához képest, szinte hihetetlen módon "gyógyultam". Ha nagyon figyel valaki akkor látszik a járásomon, hogy valami nincs rendben, egy minta-férfi járáshoz képest, de különösebben nem feltűnő, legalábbis ezt mondják. Szóval édesanyám ezt csinálta végig velem rögtön életem első szakaszában, és utána jött szépen sorban a többi probléma, súlyos orrsövényferdülés, szemüveg, súlyos allergia és még sorolhatnám. Ezt is írtam már valahol ha jól emlékszem, hogy alig volt olyan dolog amit ehettem, minden kiütött rajtam. Egy két lábon járó katasztrófa voltam fizikai szempontból. Bizony be kell látni, hogy az általam emlegetett Spártában engem elsők közt dobtak volna a mélységbe. Viszont az idők során megbizonyosodtam róla, hogy "nem csak" édesanyám és édesapám "ferdít" önkényesen, hanem a többi régi ismerős is azt vallja, hogy már 5-6 éves koromban felnőttek tudtak velem beszélgetni a "világ dolgairól", 8-10 éves koromban bizonyos témakörökben tudományos szinten és 10-12 éves koromban úgy érveltem, hogy felnőtteket "elvéreztettem" egy-egy vitában. Ez van, ezt mondják. Az én emlékeimben inkább a játék és ilyen kirándulás jellegű élmények maradtak meg, beszélgetések jóformán nem. Édesanyám életét tehát egészen kamaszkoromig ez töltötte ki, hogy egyértelmű evilági, fizikai életképtelenségemmel szembefordulva, erőn és lehetőségen felül, az ő fia mégis vasbeton legyen. És ugye milyen fura, még ha nem is lettem egy szép gyerek, azért ahogy a színpadon állok, a többi emberhez képest nem tűnök sokkal esetlenebbnek. Mondhatjuk, hogy valamennyire sikerült neki a világ léptékeihez igazítani, de magamhoz képest beláthatjuk, hogy egy terminátort varázsolt belőlem Vilma néni. Csavarról csavarra. Az én édesanyám bizony nem volt rest már 6 évesen edzésre citálni, és a sok marha osztálytársamnak rendszeresen zsúrt rendezni. Az én édesanyám mindig megkereste számomra a szerinte legjobb külön-tanárokat, mivel volt, hogy idegen nyelvből vagy éppen biológiából külső segítségre volt szükségem. Talán ez is hűen bizonyítja, hogy mennyire ugyanolyan vagyok mint bárki más. Az édesanyám 6 évesen már repült velem Varsóba, hogy világot lássak, és 12 évesen Németországba küldött teljesen egyedül, egy német családhoz 2 hétre, hogy világot lássak. Amíg itthon a szó szoros értelmében zsíros-kenyeret ettek, én olyan szafarikban, és erdőkben tettem kirándulásokat, valamint az egyik Rüsselsheim melletti Opel gyár sorait nézhettem közvetlen közelről, hogy hogyan is működik a globalista-kapitalista ipari gépezet lelke. Mindezt pedagógusi fizetésből számomra a mai napig érthetetlen módon. Az édesanyám bizony először leszidott ha beteg lettem és csak pár éve értettem meg, hogy micsoda féltés is dominálhatott és dominálhat a mai napig benne. Bizony kedves olvasó, talán sokak számára fura lehet, én olyan kapcsolatot ápolok a szüleimmel, hogy minden nap beszélek apuval és anyuval is, ha nem élőben akkor telefonon. Mivel szerencsére nem lakunk messze egymástól, akár egy jóéjtpuszira is felugrok. A nehéz jellememből fakadóan kár volna tagadni, hogy a legapróbb dolgon is azonnal össze tudunk ugrani, ha tréfásan próbálok fogalmazni, mint minden rendes család. Nagyjából ilyen hamar meg is békélünk, tehát ez másodpercekben mérhető. Szóval ahogy reppelem is, 30 éve keltik minden reggel egymást, és 30 éve támogatnak engem mindenben. Nélkülük nyilván valóban "sehol nem lennék". Nagyon fura élmény volt számomra mikor pár évvel ezelőtt, mondjuk úgy a reppszakmában, többen is hangot adtak annak, hogy "az mennyire gáz és ciki", hogy engem még kamasz koromban is várt reggel a forró kakaó a konyhaasztalon, és finom ropogós pirítós. Arról persze mintha senki nem tudna, hogy már 17 évesen a suli mellett dolgoztam és 18 évesen teljesen önállóan elköltöztem otthonról, úgy, hogy önellátó voltam. Ez persze érthető, csak néha amikor ilyen témákat érintek akkor úgy érzem, hogy mégis érdemes megemlíteni. A reményeim szerint hamarosan eljön az az idő, amikor újra be fogja látni a világ hozzánk hasonlóan eltompított részeinek egésze, hogy egy gyermeknek édesanyára van szüksége, valamint nevelésre. Nem csak létfenntartásra, ami most zajlik. Ha a történelemben szétnézünk egy kicsit, akkor mindenki megbizonyosodhat arról, hogy többnyire egyetlen harcos sem attól lett nagy harcos, hogy sanyarúan bántak volna vele, hanem pont ellenkezőleg. Az persze, hogy miért próbálják az anyai gondoskodást és a mindenre kiterjedő "cirógatást" egy megvetni való dolognak beállítani manapság, talán a napnál is világosabb. Pont ugyanazért amiért a sok szerencsétlen tinilány, azt csinálja amit. Tévesen mérik fel a terepet és a saját szeretethiányuk tereli őket, enyhén szólva tévútra. Összegezve, remélem mindenki számára érthető és világos, hogy számomra Vilma néni és Ödön bácsi a legfontosabb a világon, még akkor is, ha folyton apámmal veszekszem azon, hogy valamit félrenyomott a számítógépen és még akkor is ha folyton fel kell hívnom anyám figyelmét, a legalapvetőbb önáltatásokra, melyek a szomszédok esetében nem zavarnak, de egy hozzám közelálló embernél igen. Szeretem őket és úgy gondolom ez nemhogy ciki, hanem a legalapvetőbb kellene, hogy legyen. Pedig lássuk be, egy mai átlag társaságban, három-négy ember után ha ők már kifejtették, hogy hogyan állnak a szüleikkel, akkor egy most 16 éves "fankadeli szerű" fiú már lehet inkább ő maga is azt hazudja, hogy "hát igen náluk is ez van", közben meg otthon minden rendben, de nem akar kilógni. Feje tetejére állt a világ. Nem drámák vannak itt-ott, hanem egy szerető család a fura. Ide vezetett az az erkölcsi fertő aminek teret engedett a föld népe, legalábbis ezen a féltekén. Ragozni túlságosan nem is szeretném, lesz még alkalom rá.

Kedves Siska!
Ismétlem, nem azon van itt a hangsúly, hogy nem kérik rajtad számon a kijelentéseid a saját híveid. Még csak nem is azon, hogy egyik nap "gruppen family", utána meg házasodunk, de utána megint trágárkodunk. Sorolhatnám az életedre szerintem jellemző képzavarokat és ellentmondásokat napestig, de azzal nem jutnánk sehova. Nyilván amit el kell fogadnod és főleg emiatt remélem, hogy a feleséged vagy mondjuk a saját magad által emlékszel hogyan jellemzett húgod is olvassa e sorokat, hogy a kiváltó ok ami fontos. A kiváltó ok, ami ezt a rengeteg képzavart okozza, az pedig az, hogy meghalt az édesapád, aki semmi mást nem hagyott csak adósságot és az édesanyád aki pedig világra hozott, még ha szörnyen is hangzik, de mondjuk ki, ráhagyott a nagyira, aki mit tudott volna csinálni, adott enni és a maga módján nevelgetett. Több kevesebb sikerrel. Bizony ez szép dolog és megértem, hogy ha ezt kihangsúlyozod, hogy mennyire szereted a nagymamád, de lássuk be, hogy akit elhagy az édesanyja, az egész életére súlyos törést szenved. Nekem soha nem merült fel, hogy csesztesselek ilyesmivel, hogy málnaszörpöt meg melegszendvicset kapsz 25 éves fejjel, fotelben ülve, tévét nézve, akkor amikor az én kakaóm már régen a homályba veszett. Ez csak most jutott eszembe, hiszen most állt össze bennem is a kép, hogy miért nem jutottak eszembe ilyen alapvető dolgok, és nyilván adja magát a válasz, hogy azért, mert bennem a helyén van a törődés fogalma. De te Losonczi Szilveszter ha tetszik, ha nem, egy elhagyott gyermek vagy, aki kolonc volt az anyja nyakában és otthagyta egy panelban a nagyival, amíg ő ment a fővárosba szerencsét próbálni. Bárhogy szépítjük és hangulatodtól függően bármit is reppelsz róla, ugye volt, hogy jót, aztán nem sokkal később annak az ellenkezőjét, ez az igazság. Nyilván a sikert nem tudod és nem is kell tőlem irigyelni, hiszen a te portékád egy ideig még menő lesz, ahogy Ganxsta Zoleenak is bejött a mocskos száj, neked is bejött, mivel ugye ugyanazt csinálod amit Zolee régen, csak most nem fikáz érte az underground, hanem sikongat. A szövegek egy az egyben ugyanazok, csak más a hang. Gondolom ezzel nem is vitázol. Kedves Losonczi Szilveszter, lásd kivel van dolgod, elmondom neked, hogy mi a te nagy bajod, ha már közel 30 éves fejjel nem jöttél rá magadtól. Te még mindig ott állsz a lépcsőn és nézed ahogy anyud elveszik a távolban, "és marad a nagyi". Egy gyermek, aki nézi, ahogy az édesanyja lépésről lépésre, egyre távolabb és távolabb kerül. Még ezen sorok írása közben is görcsbe rándul a gyomrom és szúr az ember szíve, hiszen bárkiről is legyen szó, a történet szörnyű. Egy anya nem hagyhatja el a gyermekét, soha és semmiért. Az már más kérdés, hogy milyen családok vannak, ahol persze együtt vannak, de a gyermek nem is szeret hazamenni. De te még az esélyt sem kaptad meg, hogy az édesanyád ébresszen fel mint az álmodtam című számban. Bizony egy FankaDeli fellépésen nem biztos, hogy mindenki úgy nőtt fel mint én, de mégis velem együtt mondja a refrént, mert abban egyet értünk, hogy "ez volna az alap" egy ember számára, és abban is egyet értünk, hogy arra fogunk törekedni életünkben, hogy ne kövessünk el olyan hibát mint például az édesanyád. És igen, ki kell mondani Siska, akármilyen "anyabaszó-telepi" lehetsz te. Ahogy én felnőttem egy olyan dolog, amit lehet irigyelni tőlem, és mivel nem tudod elvenni tőlem, továbbá nem tudsz egy "ugyanilyet" szerezni magadnak, sajnos még azon a lépcsőfokon állsz, hogy megpróbáld ezt bemocskolni. Még mindig nem tanultad meg, hogy mindenki csak saját magát tudja bemocskolni a saját tetteivel, ahogy a videón reppelsz a színpadon, az számít, nem az, hogy én mit írok, vagy akárki más mit ír rólad. Ez fordítva rám is igaz. A tetteim határoznak meg engem és nem az, hogy akárki mit ír vagy gondol rólam. Talán erre jó példa a politika, de ebbe most ne is menjünk bele. Szóval Sziszi ahogy régen hívtalak, tedd el azt a kisfiút egy dobozba, ne álljon tovább a lépcsőház előtt, és ne várja tovább az anyukáját, mert el kell fogadnod, hogy nem jön. Tudom szörnyű és belepusztul az ember, de ez van. Ami a legfontosabb pedig, hogy ne gondold, hogy ennek én örülök, sőt ha már itt vagyunk még valamit elárulok neked, a bajodon kívül, itt van tőled pár méterre a megoldás is. Csináljatok a lánnyal egy vagy akármennyi babát és ne hagyjátok el őket soha. Attól az életszemléleted persze nem fog mindenben megváltozni, hiszen MC Gőz apaként is látjuk és halljuk, hogy hogyan viselkedik, de legalább ezt a részét helyre tudod tenni az életednek. Nem vagy már kamasz. Ha nem akar a lány gyereket akkor keress olyat amelyik akar, de itt az idő Sziszi. Ahogy mondani szoktam, egy sarokba szorított csaholó kutya, veszélyesnek tűnik, de attól még a sarokban csahol. Sosem leszel egy filozófus és nem fogsz 230 szónál többet felvonultató albumot készíteni, de neked nem is ez a dolgod a világban. Amondó vagyok, horgássz a fiaddal, vagy balza-fából és papírból készítsetek repülőt, és ne felejtsétek el reggel a forró kakaót. Azért mert te nem kaptad meg, vagy nem attól kaptad meg akitől szeretted volna, ne azt éltesse benned, hogy mással van a baj, hanem pont arra emlékeztessen, hogy ilyen hibát te ne kövess el!

Egyet soha ne felejts el Szilveszter! Engem sem belülről, sem kívülről, nem a gyűlölet tart életben. Egyetlen dolog van ami igazán fajsúlyos, az pedig a szeretet. Csak arra lehet építeni, a gyűlölet alatt minden összeroskad, csak idő kérdése.

(a második képre kattintva bárki meghallgathatja az Anyám című számot)

2009.03.07. 10:59